Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Isten is ott volt a teremben, ahol Laura énekelt!

laura

A romániai tehetségkutatóban lépett színpadra Laura Breatan, a mindössze 13 éves kislány. A zsűri meglepetéssel fogadta, hogy operát választott produkciójaként. Oly sokszor láttuk már, amikor  a zsűritagok arcjátéka bizalmatlanságot sugall, vagy elnéző mosollyal várják, hogy essen túl rajta a versenyző gyorsan, mert ők bizony semmi jót nem jósolnak neki. 
Laura torkából felcsendült az első hang, és a legszkeptikusabb arcú zsűritag azonnal vigyázzba vágta magát!

Pillanatokra rá, az egész közönség felállt, a színfalak mögött is drámaira váltottak, a versenyzőket segítő műsorvezető hasra vágta magát, hogy ezzel mutassa, mennyire vette le lábáról Laura tehetsége. 
Puccini: O mio caro babbino-ja – Laura előadásában – bizony a milánói Scala színpadán is megállta volna a helyét!
A gyönyörűen csilingelő szoprán hang még a férfi szemekbe is könnyeket csalt. 
Megtelt a terem Istennel. Az a fajta megtérés mutatkozott az embereken, amit az élet legkülönlegesebb pillanataiban élünk csak meg. Amikor egyek vagyunk magunkkal (végre), a mellettünk ülővel, a színpadon állóval, a hanggal, a muzsikával, a szépséggel. Amikor megérezzük, hogy itt valami csoda született a jelenlétünkben. 

Laura olyasmit közvetít a hangjával, amit csak nagyon kevesen képesek.
Odaadó áhítatot érzünk a tehetségével szemben.

Ha tehetségkutatóról van szó, mindig Karise Eden jut eszembe, akit rajongásig szeretek! Kattints ide érte!

A cikk alatti képes ajánlóra is érdemes legörgetned, sok jót találsz ott is! 😉

Szerző: Gini Papp – Zacc

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!