Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Miért haragszunk a világra? – Feldmár András tapasztalatból beszél

Mi vagy ki a FÉL-ELEM oka? Valószínű a Teljesség vagyis a SZER-ETET hiánya bennünk. Ha hajlandóak vagyunk ránézni mi a rettegés mozgatórugója, sok felesleges stressztől szabadulunk meg, és azok is nyernek velünk, akik rászorulnak az együttérzésünkre. Egyszerű történet.

Egyesült Államok, ahová az elmúlt alig százötven év alatt országnyi magyar vándorolt ki.
A kivándorlás első jelentős hulláma a XVIII. század elejére tehető, a Rákóczi-szabadságharc utáni évekre. A következő nagy kivándorlási hullámnak ismét politikai okai voltak, szinte teljesen azonosak a XVIII. századival. Az 1848-49-es szabadságharc bukása után szintén a megtorlás elől menekültek honfitársaink nyugatra. Az 1850-es évektől a század végéig a magyar kivándorlási mozgalom állandósult, nem voltak kimagasló évei. A következő időszaknak már nem a katonák a főszereplői, hanem a tudósok, üzletemberek, művészek. Bartók Béla, Korda Sándor, William Fox, Zukor Adolf, Wigner Jenő, Neumann János, Szilárd Leó, Mály Gerő, Karády Katalin, Emery Roth, Darvas Lili, Pulitzer József, Szirmai Albert
és még sorolhatnánk tovább a világhírű neveket.

 

1
Az ismert tengerentúli szállóige szerint: „a magyarok először megteremtették Hollywoodot, majd az atombombát, s a kettő közül az utóbbi a veszélytelenebb…”.
Néhány név csupán: Nicolas Sarközy, Estée Lauder, Calvin Klein, Charles Simonyi, Frida Kahlo vagy Goldie Hawn, azt állították magukról, hogy magyar felmenőkkel rendelkeznek. A párizsi művészvilágban André Kertész, Robert Capa, George Brassaï és Moholy-Nagy László találtak egymásra. Lukács Pál, az egyetlen Oscar-díjas színészünk, aki többször is újrakezdte színészi pályáját, vagy Cziffra György világhírű zongoraművész esete pedig arra példa, hogy még a legreménytelenebb helyzetből is fel tudunk és fel kell állnunk! 
A világ legeldugottabb pontjain sem meglepő, ha magyarra akadunk. Szinte a vérünkben van a vándorlás. Nem tudom miért pont mi nem értjük, hogy: ha menni kell, akkor menni kell! A mai helyzet nem kéjutazás azoknak az embereknek, akik zuhogó esőben, a kövön ülnek a gyerekeikkel és a MI együttérzésünkre számíthatnak csupán…

Mondanám, hogy kötelező olvasmány: Amit az ISIS-ről még nem tudtál! – mert a rettegésed alább hagy tőle

56os menekültek
Sokan mentek 56′-ban ‘világgá’…
 

K.A.: Szervusz András, a menekültkérdéshez érik bennem pár gondolat, még több kérdőjel. Az az élményem, hogy haragosak vagyunk most. Szitkozódunk, és sajnos van, hogy gyűlölködünk. Magamat sem tartom kivételnek. Mégis, mintha lenne egy közös alapélmény, amiről kevesen mernek beszélni. Azt, hogy félünk. Mert szerintem igenis van mitől. De mintha szégyellnénk ezt, és becsomagolnánk valami egészen másba. Egy barátommal való beszélgetésben történt ez. Abban a pillanatban, amikor kimondatott köztünk a saját félelem, valami megváltozott, oldódott. Te mit gondolsz erről, hogyan tudnánk erről beszélni, hogy ne bántsuk egymást? Egyáltalán lehet?

1

ANDRÁS: Mire lehet haragudni? A magyar kormányra? A valóságra, a rettenetes valóságra, ami arra kényszerített számtalan embert, családot, hogy meneküljenek a biztos-halálból a talán-halálba? Arra, hogy esetleg meg kellene osztanunk azt a keveset, amink van vadidegen emberekkel, akiknek meggyötört arcába nézve kinyílik az ember szíve?

Mitől félünk? Attól, hogyha segítek embertársamon, a gyűlölködő, opportunista kormány megbüntet? A katolikus egyházfő attól fél, hogy ha kinyitná a templomait a menekülteknek, az Isten megbüntetné, vagy talán az uralkodó zsarnok? Attól féljek, hogy jaj, nekem nem lesz elég? Félek elfogadni a másikat magunk közé, miért? Mert mások? Félek a gyerekeiktől?

Lehet, hogy attól félek, hogy ha rosszul bánok velük, meg fogják bosszulni? Nincsenek mi és nincsenek ők! Csak mi vagyunk, emberek! Mindenki a testvérem, az anyám, a lányom, a fiam, egy élet éltet mindannyiunkat.

1956-ban én is menekült voltam. Idegenek jósága, jóindulata, kedvessége, szívessége nélkül én most nem írnék Neked. 1944-ben amikor Auschwitzba vitték anyámat és engem is meg akartak ölni, egy idegen bátorsága nélkül, aki elbújtatott, saját életét reszkírozva, nem írnék Neked most.
Mi az a félelem, amit Te és a barátod éreztek? Nem tudom.

Én attól félek, hogy eláruljuk egymást, hogy nem számíthatunk egymásra, hogy nincs szolidaritás, hogy ha egy gonosz ember kezébe kerülök, kínozni fog, és senki sem segítene, senki sem védene meg. Én ettől félek.”

Méltóság. Nekik már csak az maradt. Ne vegyük el tőlük az utolsó is!

Szerző: Gini Papp – Zacc
(facebook, wikipedia)

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!