Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

A katona, aki az őrületben olyat tesz, amire talán saját maga sem számított! (videó)

Különös kettősség közé szorultam amikor ezt a felvételt néztem. Nem vagyok klasszikus keresztény. Hiszem, hogy létezik egy Forrás, akinek-aminek energiája elindította és mozgásban tartja a világot. Nem tartozom viszont semmilyen felekezethez, ezt magam mögött hagytam. Hitem lett az állandó változás, nyitottság, befogadni tudás. Nem ítélkezem azokon, akik ateistaként vagy vallásukat gyakorló istenfélőkként szeretnék megélni a mindennapokat. Ez az ÚT, amiből mindenkinek teljesen egyedi és saját van. Az én valóságomban minden csak illúzió.
Szeretnék egyre jobb emberré válni, olyanná, akire büszke lennék ha továbbállnék és a csillagok közül tekintenék vissza rá. Ehhez nincs szükségem Megváltóra, Menedékre, vagy egyéb külső kapaszkodóra, úgy érzem. Fontosnak tartom, hogy megismerjem a  középpontomat, a belső béke, és intuíció irányítson.
Az egyetlen dolog, amiben nagyon is gyakorolnom kell az ítélkezés nélküli elfogadást, az a destruktív kirekesztés. Amikor egy csoport tagjai azért köpködnek másokra, mert azok nem közéjük tartoznak. Különösen, ha vallási fanatikusok kezdeményezik ezt. A vallásháborúk a világ legijesztőbb történetei. (Bár melyiket nem vallás indította el, kérdezem halkan?) Szóval a vallásossághoz leginkább az elfogadást, szeretetet társítanám fejben, de súlyosan az ellenkezőjét kell tapasztalnom – egyenlőre -, talán kinövi az ember ezt a “gyerekbetegséget” és egyszer képes lesz mindenki másban a testvérét látni és szeretetben lenni vele. Nevetségesen idealistán hangzik tudom, mégis hiszem és várom, hogy a kollektív tudat összekapcsoljon bennünket. Nem szeretném, AKAROM, hogy így legyen.

10806201

Az elfogadást kell gyakorolnom akkor is, amikor a katonaságra, mint intézményre gondolok. A videó, amit hoztam, ezzel van kapcsolatban, mert Irakban játszódik. Van véleményem az USA politikájáról, mert annak ellenére, hogy nem eresztem bele magam a ‘nagyok’ sakkjátszmájába, mégiscsak a táblájukon áll az én országom vezetője is, aki helyettem lépked ha tetszik, ha nem. Szóval csendesen figyelek és gondolkodom. Irakban dolgozott apám, amikor az első Öböl-háború kitört. Ő még a csodás Irakot ismerhette, Kuwait mesés gazdagságáról beszélt, és hozott fényképeket. De már haza kellett őket menekíteni, mert hallották, ahogy a határ menti Mendében folyamatosan lövések hangzanak, majd nem sokkal később az olajkutak is olthatatlan tűzzel égtek. Érintettnek éreztem magam, mert apa annyit mesélt róluk. Főleg a gyerekekről, akik nem szeretnének mást, csak boldogan játszani, tudod?
De ők már nem játszanak boldogan soha többé. És bár rettenetesen fáj az amit velük tesznek, tehetetlen vagyok. /Szándékosan nem teszek elborzasztó képeket ide, mert nem az uszítás az írás célja./

1

Szóval a katonasággal kapcsolatos fotók, videók általában nem rengetnek meg. Például amikor katona apu hazajön a háborúból és megölelgeti magzatát. Nem, nem tudok könnyezni rajta, mert Irakban valaki temeti a magzatát azért, mert ők ott jártak. A kisfilm valami mást mutat meg, egy olyan emberi oldalát ennek az egész őrületnek, ami mellett nem akartam elmenni szó nélkül. Mert megértettem belőle valami nagyon fontosat. Azt, hogy ők is csak áldozatok. Talán a pénztelenség vitte őket Irakba, talán saját nyomoruk. Biztosan úgy gondolták, majd a földre lőnek, ha közelharc van, maximum lábra. Isten tudja mit hitt ez a sok fiatal, becsapott amerikai srác, akik úgy térnek haza  – ha szerencsések -, hogy poszttraumás stressztől szenvednek, de megmaradtak a végtagjaik. Valami visszamarad. Mindenképpen. 

1

Ez az ikonikus fotó is felbukkant a film után emlékeim között. Olyan beszédes, mintha könyveket olvastál volna a témáról, ugye? /A fotó ebben a sorozatban található!/

Akkor jöjjön a kisfilm, amiről annyit beszéltem már, amiben azt látod, hogy Stephen Stromberg, a Rawah (Anbar tartomány, Irak) közelében lévő Eufrátesz folyó habjai közé ront a szakasz káplánjával és egy keresztény katonatársával, akik alámerítik Isten, Jézus és a Szent Lélek nevében. Ez egy megkeresztelkedés a Biblia első és utolsó könyvében is említett, ősi folyóban. Ezzel szerette volna kimutatni, hogy hisz a Biblia Istenében, és Fiától, Jézustól reméli a megváltást, és ha arra kerül a sor, a feltámadását is. És talán megbocsájtásra is vágyik az összezavarodott, kifáradt lelke.
Tényleg erős. Hatással volt rám. Talán rád is azzal lesz. Kérlek írj nekem az érzéseidről a témában.

(Aki nem látta, annak ajánlott a Kóla, puska, sültkrumpli c. dokumentumfilm a témában!)

Szerző: Gini Papp – Zacc

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!