Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

A nap képe #5 – a Meki fényei mellett tanult az utcán!

Június 23-án posztolta egy Fülöp-szigeteki egyetemista ezt a fotót a Facebook oldalán, és a kép bejárta a világot!

1

Egy 9 éves, hajléktalan kisfiú a McDonald’s-ból szűrődő fény mellett tanult az utcán!
A képe vírusszerű terjedt és pár nappal a megosztása után, adományokkal halmozták el, most pedig főiskolai ösztöndíjat kapott!

1

Sugárzik a szemeiből a tudásszomj

A kilencéves Daniel Cabrera és két testvére 5 évvel ezelőttig anyjával lakott egy kunyhóban, majd annak leégése után abba az élelmiszerboltba költöztek be, ahol az édesanya dolgozik. Az anyuka elmondása szerint napi 80 pesót, vagyis nagyjából 500 forintot keres a boltban, amit cigi és édesség utcai eladásával egészít ki.

“Nagyon szorgalmas és elszánt fiú. Úgy is ragaszkodott ahhoz, hogy iskolába járjon, hogy így nem tudtam neki pénzt adni ebédre, mert nem volt miből” – mesélte az édesanya a Telegraph-nak. “Mindig azt mondja nekem: Anyu, nem akarok szegény maradni, el akarom érni az álmaim”. 
Az álmai eléréséhez most sokkal közelebb is került, ugyanis a kép láttán rengetegen ajánlottak fel neki különböző dolgokat – olvasólámpát, iskolai egyenruhát, készpénzadományokat, tanszereket és még egy főiskolai ösztöndíjat is. “Végtelenül boldogok vagyunk, nem is tudom, mihez kezdjünk ezzel a rengeteg áldással. Danielnek most már nem kell megszenvednie azért, hogy befejezhesse a tanulmányait” – tette hozzá.

Szerző: Gini Papp – Zacc
(Telegraph, Facebook, Hvg)

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!