Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Fagyni készül a rongyos fiú, mindenki elmegy mellette, mígnem…! (videó)

A blogban legalább öt hasonló társadalmi kísérletet láthatsz már, olyan is van közöttük, amely Magyarországon történt. Ebben a kisfilmben egy kissrác áll kint rongyokban az utcán és didereg. Egy idő után el is fekszik a földön zacskóba bugyolálva magát, de az emberek továbbra is csak elhaladnak mellette. Van aki rá sem néz, mert az ugye kellemetlen. A járókelők nagy százalékban talán sosem néztek egy hajléktalan ember szemébe, igyekeznek elkerülni a felkavaró látványt. Nem mondom, hogy én minden alkalommal adok, de jellemző rám, hogy igen. Több okból.
Egyrészt a saját lelkiismeretemnek jót tesz, másrészt együttérzésből, harmadrészt sokszor remélem, hogy ha látja más, hogy ez ilyen egyszerű, akkor Ő is benyúl a zsebébe és kihúz belőle legalább egy fémpénzt. Sokszor gondolkodom, hogy az 100-200 ft, amit odaadtam, mennyi felesleges hülyeségre elszokott menni. Neki viszont lehet, hogy az életet jelenti. Pár zsemlét és egy kisdoboz tejet. De ha, egy deci bort vesz belőle, hogy meg ne vessze az Isten hidege, akkor azt. Kit érdekel? Estefelé, a kényelmes, meleg autómból megpillantva az utcán fagyoskodó hobót nem kérdés, hogy kiadok neki az ablakon valamit. Sokszor viszek magammal kis csomag ételt, de aprót mindenképpen. Van amikor takarót, vagy feleslegessé vált kabátot. Annyira egyszerű ez. Minél többen vagyunk, annál egyszerűbb.

A minap, a piros lámpánál megállva, lenyomtam az ablakomat, mire megindult felém a bácsi, aki metró újságokat szorongatott. Kinyújtott kezemből elvette a neki szánt pénzt, mire legnagyobb meglepetésemre megfogta – a pulóverem ujjába bújtatott karomat, nem a csupasz kézfejemet… még erre is figyelt -, a szájához emelte és megpuszilta a kezemet.
“A jó Isten áldja meg, legyen egészsége, bősége, tartsa meg a Jó Isten örökké ilyen szépnek, mint most!” – mondta. És én pontosan tudtam, hogy ennél nagyobb áldás ma már nem érhet. Azonkívül, ki tudja milyen ereje van az ilyen kapcsolódásoknak az Univerzumban…?

Történetemben, amit most hoztam, egy kisfiú áll tehát vacogva az utcán, táblát szorongatva és rettenetesen kiszolgáltatva a járókelők együttérzésének. A 6:24 perces film közepén pillanthatod meg azt a személyt, aki végre odalép hozzá! Egészen döbbenetes. Az pedig még inkább, hogy kicsoda!

3

Ha nézelődsz itt a blogban, találni fogsz legalább 4 kísértetiesen hasonló filmet, csak más országokból. 

Nem lepődtem meg. Te igen? Persze, hogy egy másik hajléktalan megy oda hozzá. Megkérdezi, hogy szintén otthontalan-e, vannak-e szülei, és a többi, majd a saját(!) kabátjába bújtatja. A szívem szakad meg ettől a jóságtól. MINDENÉT odaadta. Nem hinném, hogy hazasétálhatott volna és kiakaszthatott volna a gardróbjából egy másikat, mint te vagy én…

“Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, – ó, boldog fogócska! –
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek…
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!”

 

Írta József Attila 1922-ben, és milyen érdekes, ma talán még aktuálisabb…

Szerző: Gini Papp – Zacc

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!