Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Mit hoz 2015-ben a KECSKE éve?

A kínaiak nagyon komolyan veszik a horoszkópjukat, volt is nagy kapkodás, mert mindenki a LÓ évében akart szülni, és még véletlenül sem a kecskéében. A nép hit szerint a kecske éve nem hoz áldást az akkor születőkre. Legutóbb 2012-ben volt hasonló fejetlenség a kínai szülészeteken, mivel közkeletű vélemény szerint a sárkány éve a legjobb, ezért aki csak teheti, gondoskodik arról, hogy legyen egy akkor született gyermek a családban. Ezért aztán Pekingben ötéves csúcson volt az éves születések száma, Sanghajból ötezer „extrababát” jelentettek. 

2

A helyszíni riportokból kiderül, számos helyen inkább a nagyszülők tartanak a kecske évétől. Olyan esetről is beszámolnak, ahol az anyós és após egy hónap házasság után kötelezte újdonsült menyét a gyerekvállalásra. Akadnak faluközösségek, amelyek úgy tartják, hogy a kecske évében született lánygyerek szegénységbe taszítja a családot. De sokan gondolják, hogy a 12 állatégövi jegyből csak kecske az, amelyik szerencsétlen, és ha lehet, szeretnék megelőzni a bajt. A kínai holdnaptár szerinti újév és vele a kecske éve 2015. február 19-én kezdődik.

Si jang csiu pu csüan, vagyis a kecske évében születettek közül tízből kilenc szenvedni fog – szól a minden kínai által ismert ősi mondás. A kecske évével kapcsolatos ellenérzések a kegyetlenségéről elhíresült Ce-hszi császárnő uralkodásának idejére  vezethetők vissza. 

2

/Hszien-feng az ágyaslétből kiemelkedve 47 évig irányította a Csing dinasztiát. Akkor lépett feljebb a ranglétrán, amikor megszülte a császár Tung-csi nevű örökösét. 1861-ben, Hszien-feng halála után Ce-hszi félreállította a császár által kinevezett kormányzócsoportot, és átvette a hatalmat. Fia halála után az öröklési szabályokat felrúgva, saját unokaöccsét ültette a trónra, ám nem hivatalosan továbbra is saját felügyelete alatt tartotta az irányítás, egészen 1908-ban bekövetkezett haláláig. Ellenben egy nemrégiben – róla – kiadott könyv érdemeiről is szót ejt, az írója által tálalt életrajza nyomán, borulhat az eddig elfogadott nézet, mely szerint a császárnő egy mélységesen konzervatív, kegyetlen zsarnok volt, és kiderül majd, hogy ő törölte el a nők ezreit megnyomorító hagyományt, a lábkötözést, fellendítette a külkereskedelmet és a diplomáciát, és forradalmasította a kínai oktatási rendszert. /

A kínai asztrológia szerint a születés hónapjának, napjának és pontos időpontjának ugyanúgy szerepe van az egyén horoszkópjában, mint a nyugati asztrológiában. A népi asztrológia azonban leginkább az évre összpontosít. Eszerint a kecske évében születettek általában gyengék, bolondosak, inkább csak követik a többieket, „hős vezető” nemigen kerül ki közülük.

A tudósok, szakemberek természetesen cáfolják és tudománytalannak tartják az ilyen hiedelmeket, és azzal érvelnek, hogy a kecske évében születettek között is vannak sikeresek, ahogyan a „sárkányok” között is akadnak, akiknek nehéz az életük. Egyes feltételezések szerint a kecske évével kapcsolatos ellenérzések a kegyetlenségéről elhíresült Csing-dinasztiabeli Ce-hszi császárnő uralkodásának idejére (1835–1908) vezethetők vissza. A császárnő a kecske évében született, és a baj szimbólumává vált – írja az Életforma.

Ez eddig nem volt túl kecsegtető, úgy vélem. Nézzük kicsit részletesebben és pozitívabban az előrejelzést.
A kínai asztrológiának több mint 5000 éves múltja van, válaszai megdöbbentően időszerűek és megbízhatóak szoktak lenni.

Ezek a horoszkópok, a kínai asztrológia, a legtisztább hagyományán alapulnak. Nem csak azt mondják meg, hogy mi történhet velünk ebben az évben, de megfelelő tanácsot is adnak, ami által gazdagabb és kielégítőbb életet tudunk élni.

0

A Kecske Éve, 2015.

A Kecske Yin energia, a béke, a harmonikus együttélés és a nyugalom szimbóluma. Ez az elsődleges és alapvető hangulat erre az évre. Bár vannak csatakiáltások és a visszaszámlálás hamarosan kezdődik, ha az almanachok nem csalnak – a háborút el fogják kerülni és a gyógyulás és kompromisszum időszaka kezdődik a béke fenntartására.

A Kecske a művészetek jelképe. Kapcsolódik a passzív és gondoskodó időszakokhoz. Segíti a múlt eseményei által ejtett sebeknek a gyógyulását, melyeket olyan személyek okoztak, akiknek kevés tiszteletük van az emberiség, illetve az élet iránt. Ez a közös hitben és a jóakarat reményében való összefogás éve lesz és felül fog kerekedni olyan erőkkel szemben, amelyek visszautasítják a békés életnek az útját.

Azok számára, akik bíznak a jóságban, a boldogság és a siker fogja övezni útjukat.

A hangsúly az összefogáson lesz annak érdekében, hogy megvívjuk a harcot a gonosz és a pusztítás ellen, ami egy ideje már fortyong. A Szaturnusszal a Skorpióban és a Plútó a hosszú tartózkodásával a Bakban, több figyelem fordul a felépítésre, az alapokhoz való visszatérésre és a nagyobb intuícióra a megoldások megtalálása végett olyan problémákra, amelyek már egy ideje a világot sújtják.

Sok függ ettől – a nemzetközi gazdaság egyensúlya és a társadalmi harmónia békéje. A felhívás a háborúra nem egy olyan lépés, melyet félvállról lehet venni. Bár kardcsörgetés hallatszik mindkét oldalon, amint a Kecske Évének a nyugtató párája elterül a Nemzetek felett, felélednek az érzelmek és a bölcsesség lesz az irányadó. A Sors elküldi követeit, hogy az agresszió arcát egy békésebb kompromisszum felé fordítsa. Nem öli meg a kétségeket, a haragot vagy a vágyat az erőszakra, de rájuk helyezi a megkötés takaróját.

Így lesz ez a családtagok, és az ádáz gazdasági ellenfelek között is. Sokan szívükbe és lelkükbe tekintenek, és elméláznak a múlt megbocsájthatatlan sérelmein és felismerik, hogy az út a harmóniához és a gazdasági erejéhez békén, nem pedig erőszakon keresztül vezet.

Itt az ideje, hogy a családok összefogjanak, hűségre és fegyelemre tanítsanak. A családok félreteszik a haragot, a sérelmeket, melyek a kiegyensúlyozottság gátjaivá váltak és hagynak időt a sebek begyógyulására. Használjuk ezt az időszakot arra, hogy helyre hozzuk a dolgokat, mulasztásainkat pótoljuk.

Az 2015-ös Kecske aurája fokozatosan kisugározza szándékát mindenki számára. A legviharosabb időszak a Sárkány időszakában lesz, amely a március 20-ai tavaszi napéjegyenlőségtől április 20-ig tart, és főleg az Ökör időszaka, amikor is egy súlyos fenyegetés ismét felveti ronda fejét. Ez a december 22-ei téli napfordulótól 2016 január 20-ig tart. De még lehet, engedje meg, hogy a Kecske vibrációjának a nyugtató hatása keresztül áramoljon és áramoljon Önön, hogy megérintsen mindenkit, akivel találkozik.

2015 a többet ésszel, mint durva erővel éve. Azok, akik agresszívek szeretnének lenni, ki lesznek játszva a stratégia és józanész által.

A kínai horoszkóp a holdévek szerint határozza meg a csillagjegyeket, a több ezer esztendős kínai hold-kalendárium alapján. Hatvan évig tart egy teljes ciklus, melyet egyszerűbb, öt elemből álló ciklusok alkotnak: a fém, a tűz, a föld, a víz és a fa. Ezzel az öt elemmel kapcsolónak össze az állatövi jegyek, ahol minden elem rendelkezik egy uralkodó bolygóval. A kínai horoszkóp 2014 / 2015-re legjellemzőbb adata, hogy a Kecske éve lesz. Ekkor is érvényesek persze a holdkalendáriumban leírt állandók, mint például az a tény, hogy a pozitív, negatív sugárzások és elemek ciklusonként váltakoznak. Az elemek egymással szorosan összefüggnek, hisz a Fémből nyerhető a Víz, abból a Fa, a Fából a Tűz, a Tűzből a Föld, s abból a Fém. Mindegyik elem egyforma erős, és ami a lényeg, hogy egyik sem létezhet a többi nélkül.

A keleti asztroló Kecske sok szemszögből vizsgálja az emberi jellemet, a kínai horoszkóp alapja is, hogy az ember melyik állatjegybe tartozik, mely hónapban, órában és melyik országban született, majd vizsgálja, hogy ezek alapján mi az ember eleme és jegye. Nem csak a kínai szemlélet, de a hagyományos kínai gyógyítás is igyekezett az emberi egészségi állapotot és minden természeti jelenséget az öt elem valamelyikébe besorolni. E felfogásalapján arra az eredményre jutottak, hogy minden egyes dologban felfedezhetők az öt elem jellemzői, és ezek arányától függ, hogy az adott dolognak mik a jellemző tulajdonságai. Vonatkozik ez természetesen az emberre is, ezért van az, hogy mindannyian egy egy külön egyéniségek vagyunk. A Tűz elembe azok tartoznak, akik mozgékonyan, nyári meleget árasztanak magukból, de például a Víz típusba tartozó emberek hűvösséget és télre emlékeztető nyugalmat sugároznak.

Az elemek energetikai szemszögből sokféle képen összefüggésben vannak egymással. A tápláló és a szabályozó – akadályozó ciklus egymással egyensúlyra törekszik, de ezek mellett ismert másik két „kóros” ciklus is, a legyűrő és a visszaható. A tápláló ciklus során a Tüzet táplálja a Fa, a Tűz a hamu révén táplálja a Földet, a Földből nyerhető a Fém, a Fém pedig beleoldódik a Vízbe, mellyel táplálja azt, a Víz pedig táplálékot ad a Fának. Az akadályozó ciklusban a Fa a Földet felemészti, a Tűz révén megolvad a Fém, a Vizet beszívja a Föld, a Fát elvágja a Fém és a Tüzet eloltja a Víz. A „kóros” ciklusoknál a visszahatás során valamelyik ciklus túltengése miatt rátámad a kettővel mögötte lévőre, és visszahatással lesz arra. Ilyen eset, amikor a túl nagy méretű Tűz során elpárolog az egyénként őt megfékezni képes Víz, vagy a leggyakoribb visszahatás,amikor a túl nagy Víz elmossa a Földet.
Mivel a kínai horoszkóp 2015 során a Kecske évében telik majd, így nézzük az erre leginkább jellemző adatokat.

Ebben az állatövben a hangsúly legfőképpen a kikapcsolódásra és a szórakozásra tevődik.
A Kecske jegyében születettek energikus és gazdag személyek általában. A Kecske éve 2015. február 19-től 2016. február 7-ig tart majd, ez az időszak az emberekre általában igen jó hatással lesz. A Kecske jegyűek jókedvűek, tettre készek, bizakodóan néznek a jövőbe, önállóak és kreatívak. Hallatlan energiákat tudnak mozgósítani, és ha még dicséretben is részesülnek, akkor teljesítményük határtalanná válhat. Negatív tulajdonságuk talán, hogy elég hiú természetűek, szeretnek a figyelem központjában állni, és időnként fejjel mennek a falnak. A hűség nem erős oldaluk. A Kecske férfi nagy kalandor, szinte keresi a veszélyt, talán épp ezért kapcsolataira is jellemző, hogy nehezen találja meg az igazit. Amint azonban érettebbé válik, megbízható, hűséges társ lesz belőle. A nőkre jellemző a divat nagy szeretete és követése, kirívóan igényesek, és akaratosak.
A Kecske jegyében jó néhány híresség született, többek között Vivaldi, Puccini, Rembrandt, Renoir, Josephine Baker, Hruscsov, vagy Roosevelt. A kínai horoszkóp is a születési időpontok szerint sorolja be, hogy melyikünknek, mely elem tartozik a szóban forgó időponthoz és mik lesznek ennek a legnyomósabb jellemzői.

A kínai állatövi jegyek az alábbi táblázatban láthatók, itt mindenki megtalálja saját jegyét születési éve alapján:

0

Kattints ide a személyes csillagjegyed szerinti előrejelzésért!

Közreadta: Gini Papp – Zacc

 

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!