Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Az NBA sztár Instagramján keresi a rendőrt, aki hajléktalannak ajándékozott!

Istagramján mutatta meg az NBA-ben szereplő Indiana Pacers játékosa, Roy Hibbert azt a rendőrt, akit telefonjával fotózott le, miközben edzésről tartott hazafelé. Azt mondja, nem kapnak elég figyelmet az ilyen cselekedetek, főként ha rendőrök követik el őket. Rajongóit kéri, hogy segítsenek felkutatni neki őt, hogy kifejezhessen neki az elismerését.

A  center, hazafelé útján egy rendőrautó fényeit látta felvillanni, majd megállni az út szélén. “Megállt, kiszállt, majd a csomagtartóhoz ment, és egy fényes csizmát vett elő, amit a képen látható hajléktalannak adott” – írta az Instagramon. Ezután visszaült az autóba és elhajtott. Fogalma sem lehetett róla, hogy egy NBA sztár ül néhány kocsival mögötte saját autójában, és hamarosan megosztja több mint 180.000 rajongójával a róla készült fotót.
“A hajléktalan ember csak rázta a fejét hitetlenkedve, miközben a rendőr elhajtott” – mondja Hibbert. A helyi rendőrségre is benyújtotta a kérelmet, hogy keressék meg a tisztet, mert szeretné megjutalmazni a következő meccsére szóló tiszteletjegyekkel, és szeretné felhívni a figyelmet egy olyan cselekedetre, ami követésre méltó.

Szerző: Gini Papp – Zacc
Forrás/

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!