Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Ha imádtad az éneklő papot, a 80 éves Paddyt is fogod! (videó)

Amikor Paddy Jones (80 év) és Nico Espinosa (40) a Got Talent színpadára állt azzal a feltett szándékkal, hogy ropnak egy forró salsát, a zsűri előbb elnézően mosolygott, majd ásított, de amikor Simon Cowell rácsapott a piros gombra, hogy hazaküldje őket, minden megváltozott!

1

Amikor lassú, romantikus táncukat nézték, még nem tudták, hogy Ők ketten már  9000 £ fődíjat is hoztak el egy spanyol műsorból, 2009-ben. Később Cowell magyarázkodásba kezdett: “elnézést, hogy őrült módon kicsit korán csaptam a zümmögőre”. A színpadon álló pár tekintetén 1:39-nél, hangosan nevettem fel!

11

Paddy Spanyolországba ment férjhez és abba hagyta a táncot, amikor gyermekei születtek. Négy gyermeke felnőtt, majd néhány évvel ezelőtt, férje halála után, beiratkozott  Nico tánciskolájába, immár nagymama korában. Újra formába kellett lendülnie, és ezzel a tánccal megkoronázta eddigi munkáját.

1

A zsűri padlót fogott és ódákat zengtek neki. David Williams példaként állította minden idős ember számára a  fantasztikus nagymamát, Alesha Dixon abbeli reményét fejezte ki, hogy ennyi idősen, Ő is így fog táncolni, és Amanda fékezhetetlen módon rácsapott  az arany gombra, majd felfutott a színpadra ölelkezni egyet Paddyvel.

1

Kár a több szóért, nézd meg ezt a felejthetetlen táncot a pártól azonnal 🙂

Ugye neked is belement a szemedbe tőlük valami? 😉

Szerző: Gini Papp – Zacc Forrás: dailymail.co.uk

Paddy Prank-jét is érdemes ám megnézned! 😀 ITT

Kattints át az ír papra, aki a úgy énekel, mint egy sztár!

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!