Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Két angyalt szolgált ki a pincér lány, mennyei borravalót kapott!

Abigail Sailors, egy 18 éves pincérlány a nebraskai Lincolnban. Ez a nap is úgy indult mint a többi. Mosolygósan, kedvesen leültette a vendégeket, felvette a rendeléseiket, majd kiszolgálta őket. De ezen a napon két öltönyös angyal is érkezett az étterembe.

1

Abigail Sailors

Leültette a két férfit a 222-es asztalhoz, majd felvette a rendelésüket.
Pulykát, salátát, kolbászt és tojást kértek.
Amikor a lány felszolgálta az ételt, egyikük megkérdezte mindig ilyen mosolygós-e, majd az igenlő válasz után tudni akarta mi az oka rá.
Innentől egy hosszabb beszélgetés vette kezdetét, mert kérdést kérdés követett. A lány elmesélte – kesergés nélkül -, hogy négy testvére van, de sokáig nem élhettek együtt, mert amikor a legkisebb testvére csupán 7 hónapos volt, szülei autóbalesetet szenvedtek el, amiben édesanyja agysérült lett, édesapja nem tudta nevelni őket egyedül. Nevelőszülőkhöz kerültek, szám szerint háromhoz. Ő és nővére együtt maradhattak, de horrorisztikus volt a helyzetük ott. Az élet úgy hozta, hogy 9 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy Sailorsék mind az öt gyereket magukhoz vették, és szeretettel, gondoskodással árasztották el Őket. Abigail nagy tisztelettel beszélt róluk, és elmondta, hogy nagyon hálás Istennek és nevelőszüleinek, ezért is vette fel a vezetéknevüket önszántából. Úgy fogalmazott: “Ők formáltak olyanná, amilyen vagyok.” Édesapja ez alatt börtönbe került.
Érettségi után elkezdte a főiskolát, de pénz szűke miatt nem tudta befejezni, ezért is helyezkedett el ebben az étteremben, hogy fizetni tudja majd a költségeket.

A férfiak csodálattal hallgatták ennek az optimista, vidám lánynak a történetét, akinek hangjában, tekintetében, semmiféle csalódottság vagy keserűség nem volt, az elszenvedett dolgok ellenére sem. Megkérdezték tőle, valóban túltette magát a történteken? Mire a lány azt válaszolta:
“Jól vagyok! Hálás vagyok azért, amin keresztülmentünk. Úgy állok hozzá, hogy Isten megáldott egy csomó dologgal. Csak ez számít!”

Az egyik férfi elővette csekkfüzetét és három csekket töltött ki. Az egyiket 5000 dollárról, hogy a lány fedezni tudja a tanulmányait, a másikat 1000 dollárról az egyéb költségeire, a harmadikat pedig 100 dollárról, további borravalóként.

2

„Megpróbáltam megköszönni nekik, de ők azt mondták: köszönd istennek!” – mesélte a lány.

Ezzel teljesen megváltoztatták Abigail életét az Ő angyalai, mert napokon belül visszatérhet a főiskolára és folytathatja tanulmányait.
„Ez örökre megváltoztatta az életemet és az érzéseimet. Határozottan másképp látom az életet. Mindig adhatsz többet” – mondta a lány.

(Gini Papp)

journalstar

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Somorjai Zsuzsi szerint:

    Nézegetem, nézegetem a fotót és meg kell állapítanom, hogy a harmadik angyal ez a leány. Kicsit jobb ez a vég, mint Brecht Sen-téjéé.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!