Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Jeszenszky István: “Fogadd be a csendet!”

Pontosan nem tudom, hogyan, de sok évvel ezelőtt csapdába estem: a szívem bezárult, testemet szürke fátyolként lepte be a fáradt közöny. Nem volt hitem, sem erőm, sem életem, csak a mocsárszerű napi rutin, a lélektelen rohanás és a szomorú várakozás: legyen már valahogy vége! Kértem, hát megadatott: egy különleges embert sodort utamba az élet, aki egy szál gitárral a kezében, korábban soha nem hallott dalokkal lehelt belém életet. Talán ő maga nem is tudja, de újjászületésemet neki, Jeszenszky István sarodművésznek is köszönhetem. Egy hideg decemberi estén vele beszélgetek – dehogy beszélgetek, dalolgatok – Szentbékkállán, az Öreg-hegyen is túl… – írja a Nők Lapja, az Istvánnal készült interjúja felvezetéseként.

1

 Jeszenszky István mellett, a béke szigetén vagy

Magas, vékony férfi, bőre napbarnított, haja ősz, hosszú; tartása egyenes, járása légies, kék szemei pedig úgy ragyognak, akár a nyári kék ég. Mindegy, hogy ismerős vagy idegen, mellette az ember megszelídül, elfelejt védekezni, gyermeki boldogsággal önmagát adja. Varázsló ő, az egyik legnagyobb: szeretetteljes lénye visszaadja a legfontosabbat, a szeretet érzését. Napfényszentély: így hívja otthonát, mesébe illő házát, ahol óriás kemence adja a meleget, forrás a vizet, kert az ételt, pince a hűst; ahol mindennapi látogatók a madarak, a kóbor cicák és a kedves barátok, akiket időről időre visszahív István békés világa – ahogy engem is.

Kint csípősen fúj a szél, bele-belekapaszkodik a szélcsengőkbe, néz minket az ablakon át, ahogy gyertyát gyújtunk, a kemence mellé kuporodunk és kacagunk. Amikor diktafonom bekapcsolom, még nem tudom: egy olyan hanganyagot rögzítek, amit letörölni soha nem fogok, nem is beszélgetés ez… István gitárral a kezében, csukott szemmel, dalban beszél hozzám, libabőr szántja végig a testem, olyan érzés tölt el, mintha valahonnan a magasból üzennének nekem.

– Mekkora itt a csend! – jegyzem meg halkan, nehogy kárt tegyek ebben a békés térben.

SONY DSC

– Én minden nap ilyen csendben vagyok, néha beszélek néhány másodpercet, de ezen túl egész nap csendben vagyok. Ez egy nagy csoda. Nagy erő kell ahhoz, hogy kibírd, hogy megbarátkozz a csenddel – suttogja csukott szemmel, miközben finoman rezegnek a gitárhúrok.

– Miért? Mi a baj a csenddel?

– A legtöbb ember az elméjével fogja fel a csendet, ilyenkor a csend a fájdalmas magányt képviseli, ez őrjítő; menekülni kell a zajba. Az elme mindig ricsajt akar maga körül, azt akarja, hogy arra figyelj, hogy ő létezik. Ellenben ha a szíveddel fogadod be a csendet, az elme semmivé válik, meghal, nincs létjogosultsága. A csend, a béke, a meditáció őselemünk. A csend a tökéletes jelenlét állapota. Minden jelen van, minden áramlik. Olyan ez, mint az ének: amikor dalolsz, akkor abban az egy hangban vagy benne, nem tudsz másra figyelni.

A hang egy nagyon tiszta dolog: a madarak csiripelése, a szél súgása, az erdő hangja, a selymes fű susogása, a virágok rezzenése. A kapcsolatom a természettel, az elemekkel, a hangokkal nagy szerelem nekem. Sok jóságot, odafigyelést, kedvességet kaptam gyerekként, a természettel való alkotást, a földdel való munkát, a gyümölcsöskertet, a diófákat, a kicsi szőlőlugast. Mindegyik növény énekelt nekem… A természet most is énekel, csak annyira megerősödött az egónk, hogy nem érezzük. Csak a szív érzi az éneket.

Minden virág énekel! – ez a mendemondám. Minden növény mosolyog rád, és arra kér: Élj a jelenben velem! Énekelj a jelenben velem, légy boldog! Ne foglalkozz se a múltaddal, se a jövőddel! Csak énekelj velem! Ha énekelünk, akkor a jelenben tudunk lenni:

„Forrás, édes forrás!
Forrás, édes forrás!
Forrás, édes forrás!
Szívünkből jövő, szívedből jövő édes áldás! Édes áldás! Türüm-türüm-türüm…” – szakítja félbe a rövid dalocskával a mesét. – A szíved egy különleges, tiszta forrás, onnan ered a fény, az életerő, a hang; oda összpontosul minden szépség; és ha benne élsz, akkor te vagy magad a forrás, a szíved forrása. 

– Ha az éneknek ekkora ereje van, akkor miért nem énekel mindenki? Elfelejtjük? Félünk?

Ha tetszik a cikk, és kíváncsi vagy a folytatására, kérlek kattints át a teljes interjúért a Nők Lapja oldalára!

/Gini Papp/

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!